Alle Anderen - Mások vagyunk
2010-02-10
(Alle Anderen)
Színes, feliratos német játékfilm, 2009
Főszereplők: Birgit Minichmayr, Lars Eidinger, Hans-Jochen Wagner, Nicole Marischka
Írta és rendezte: Maren Ade
119 perc
Anjou Lafayette
Mozipremier: 2010. február 11.
A történet Gittiről és Chrisről, egy össze nem illő párról szól, ahogyan egymástól elszigetelődve kettesben végigküzdik magukat szardíniai nyaralásukon.
Két olyan embert ismerhetünk meg, akik csakis egyedül tudnak olyanok lenni, mint amilyenek: titkos rituálék, bolondozások, beteljesületlen vágyak és hatalmi harcok közepette.
Egy látszólag jelentéktelen esemény - egy másik párocskával való találkozás - miatt a kapcsolat azonban meginog. A másik páros nemcsak sikeresebb, de arra is képes, hogy a hagyományos férfi-női szerepkört modern külső mögé rejtse.
Chris elkezd hozzájuk igazodni, és megpróbálja önfejű barátnőjének megmutatni, hol a határ. Ez azonban Gitti Chrisbe vetett bizalmának mélységes megrendüléséhez vezet. A lány azon igyekezete, hogy a fiú álomképének megfeleljen, egy olyan szerepjáték alanyává változik, aki saját maga ellen küzd. Chris egyénisége az erősebb szerepében bontakozik ki, miközben Gitti új módon történő megnyilatkozása azzal a veszéllyel jár, hogy közben megfeledkezik magáról.
INFÓ
A film 2009-ben, az 59. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte az Ezüst Medvét, a zsűri nagydíját, a legjobb színésznő pedig Birgit Minichmayr lett ezért az alakításáért.
A film humorral és kegyetlen pontossággal mesél a szerelmespár ellentmondásos vágyakozásairól, miközben valódi énjük után kutatnak. A főhős felelősségtől és valódi érzelmektől való félelme egy egész generáció érzelmi tévelygését tükrözi vissza. Egy meghitt szerelmi történet, amely elmerül a párkapcsolat mélységeiben, miközben a szereplők finom, érzelmes játékára hagyatkozik.