41. Magyar Filmszemle: 2010. február 2-8.
2010-02-04
2010. február 2-től 8-ig tart a 41. Magyar Filmszemle, a nyitófilm Jancsó Miklós Oda az igazság című műve lesz. A vetítések helyszíne a Palace MOM Park és az Uránia Nemzeti Filmszínház. A nyitóünnepséget a Palace MOM Parkban tartják, a díjkiosztó gálával egybekötött záróünnepséget a Sportmax 2. Sport-, szabadidő- és rendezvényközpontban.
A szemlére összesen 36 játékfilmet, 134 kisjátékfilmet, 169 dokumentumfilmet, 35 tudományos-ismeretterjesztő filmet és 10 tévéfilmet neveztek alkotóik. Ebből összesen 356 mű - 22 játékfilm, 132 kisjátékfilm, 158 dokumentumfilm, 35 tudományos ismeretterjesztő és 9 tévéfilm - nevezett a versenyprogramba.
A magas nevezési szám miatt ezúttal is előzsűrik tettek javaslatot a versenyprogram kialakítására, melynek keretében a döntések alapján 16 játékfilm, 33 kisjátékfilm, 30 dokumentumfilm és 7 tudományos-ismeretterjesztő film pereghet. A tévéfilm kategóriában mind a 9 versenybe nevezett film bekerült a programba.
A játékfilm-kategóriában a versenyszekcióba jutott filmek mennyiségét a szemletanács határozta meg a beérkező nevezések száma alapján.
A kisjátékfilmes előzsűri tagjai: Kocsis Ágnes, Mészáros Péter, Tóth Zsolt.
A dokumentumfilmes előzsűri tagjai: Dér András, Muhi Klára, Papp Bojána, Sári László, Varga Balázs.
A tudományos-ismeretterjesztő előzsűri tagjai: Bálványos Huba, Pölöskey István, Török Zoltán.
A megszokottól eltérően ezúttal a záróünnepség keretein belül adják át az Életmű-díjakat is. A 41. Magyar Filmszemle Életmű-díjasai: Révész Gitta fénymegadó, Nagy Anna színésznő, Szoboszlay Péter animációs filmrendező, Zsombolyai János operatőr-rendező, Pásztor József gyártásvezető és Djoko Rosič színész.
A 41. Magyar Filmszemle vidéki vetítései 2010. január 29-én Keszthelyen kezdődnek. A további vidéki vetítések Gyöngyösön, Veszprémben és Balassagyarmaton a szemle nyitónapját megelőzően zajlanak.
Játékfilmek
Kisjátékfilmek
Dokumentumfilmek
Tudományos-ismeretterjesztő filmek
Tv-filmek