Kapitalizmus: Szeretem!
2010-03-10
(Capitalism: A Love Story)
Színes, feliratos amerikai dokumentumfilm, 2009
Írta és rendezte: Michael Moore
Producer: Anne Moore, Michael Moore
Fórum Hungary
Mozipremier: 2010. február 4. 
Michael Moore a Roger és én című munkájának huszadik évfordulóján újabb dokumentumfilmet készített az amerikai kapitalista világról. E műben a rendező a pályája során állandóan visszatérő gondolatot boncolgatja: hogyan hat a kapitalizmus az amerikaiak mindennapjaira? A kérdés nem is lehetne aktuálisabb a 2008-as világválság kirobbanása óta, hiszen a sokak által "amerikai álomként” ismert csoda ma már inkább "amerikai rémálom”.
Vajon még milyen árat kell az Egyesült Államoknak fizetnie kapitalizmus-imádata miatt?
Családok mennek tönkre, az emberek sorra vesztik el állásukat, otthonukat, felélik megtakarításaikat. Moore elvezet minket az átlagemberek otthonába, akiknek az élete fenekestül felfordult, ugyanakkor elindul Washingtonba is, hogy megkeresse a felelősöket a kialakult helyzetért.
INFÓ
A többszörös díjnyertes Moore már több ízben bizonyította, hogy mindig tud valami megdöbbentőt mutatni ebben a műfajban. Húsz évvel ezelőtt hatalmas érdeklődést váltott ki a Roger és én című filmje, melyben azt próbálta kinyomozni, miért záratja be a hatalmas profitot termelő General Motors egyik legrégibb gyárát Flintben, tízezreket küldve ezzel az utcára. A Kóla, puska, sültkrumpli című Oscar-díjas filmjében az Egyesült Államok és az agresszió kapcsolatát vizsgálja, 2004-ben a Fahrenheit 9/11 című dokumentumfilmmel az Egyesült Államok akkori elnökét, Busht vette célba. 2008-ban pedig a Sicko című dokumentumfilmjében az amerikai egészségügy állt a célkeresztben.