32 kópiás premier 2005. október 20-án:
Egy szoknya, egy nadrág
2005-09-11

Bajor Imre és Kabay Barna producer
32 kópiával 2005. október 20-án lesz a premierje a legújabb magyar vígjátéknak, az
Egy szoknya, egy nadrágnak. Gyöngyössy Bence remake-jében Rudolf Péter, Bajor Imre, Oroszlán Szonja, Kern András, Szerednyey Béla, Kéri Kitty játsszák a főbb szerepeket, akik Kabay Barna producerrel, a rendező és a forgalmazó társaságában szeptember 6-án maguk is először látták egyben a produkciót az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
A vetítést követő sajtótájékoztatón a szereplők igen csak elégedettek voltak a filmben, bár filmbéli teljesítményükkel szemben igencsak kritikusak voltak. Az abszolút főszereplő, Rudolf Péter például bevallotta, szinte nem is a filmet nézte hanem önmagát, „ami mindig kudarcélmény” - fogalmazta kissé ironikusan. Kérdésre válaszolva elmondta: nem nyomasztotta az a tény, hogy az eredeti Egy szoknya, egy nadrág című filmben Latabár Kálmán játszotta ezt a női ruhába bújt főhőst. A színész szerint ugyanis ez egy másik film, másik történet. Mint mondta, inkább a szerep összetettsége nyomasztotta, hiszen roppant nehéz egyszerre nőt, és színészt megformálnia.

Oroszlán Szonja, Rudolf Péter és Kéri Kitty
Oroszlán Szonja jó érzéssel, és mosolygós arccal jött ki a vetítőteremből, tetszett neki a film, igaz, mint ő is bevallotta, nagy alapossággal figyelte saját játékát.
Kéri Kitty örült, hogy bekerült a produkcióba, és az eredeti Latabár-filmet, sok színésztársához hasonlóan csak a forgatás után nézte végig, és neki is meggyőződése, hogy teljesen más az ő munkájuk, mint a sok évtizeddel korábbi alkotás. „Van olyan jó film, mint az eredeti” - állapította meg sommásan.
Szerednyey Béla is örömmel játszotta Zsiga szerepét. Mint mondta, a színházban is szereti, ha nem ő a főhős, csak a második legfontosabb a sorban. Az eredeti filmben Mály Gerő „egy tömbben” játszotta ezt a szerepet, ő másként fogta fel a Sóvári (Rudolf Péter) jobbkezének számító alakot.

Kéri Kitty és a rendező Gyöngyössy Bence
Kern András arról beszélt, hogy a főhős barátját játssza, és számára sem jelentett akadályt, hogy hasonló címmel született annak idején egy filmklasszikus. Különben is a színházban már hozzászokott ahhoz, hogy korábban mások esetleg már eljátszották az adott darabot.
Bajor Imrét arról kérezték, milyen volt a filmben a női ruhát viselő Rudolf Péterrel a csókjelenete. Színpadi csók volt - mondta a színész, nem tulajdonítva neki nagy jelentőséget. Inkább azt hangsúlyozta, hogy korábban Péterrel jó barátságban voltak, de már húsz éve nem szerepeltek együtt, és a közös munka nyomán ott folytatták barátságukat, ahol az annak idején félbeszakadt. Bajor Imre szerint kollégája fantasztikus alakítást nyújt a filmben.
A producer Kabay Barna szerint is Rudolf Péter női alakításához képest Robin Williams és Dustin Hoffman filmes női szerepükben legfeljebb háziasszonynak tűnnek…

Szerednyey Béle és Kern András
A rendező Gyöngyössy Bence azt hangsúlyozta, hogy rekordidő alatt, jó hangulatban, problémamentesen készült el a film, hiszen szinte napra pontosan, öt hónappal korábban zajlott az első forgatási nap. S hogy miért fordultak Kabay Barnával a vígjátékhoz? Mert úgy látják, hogy az évszázados hagyományokkal rendelkező vígjáték hiánycikk a magyar filmiparból. Míg a háború előttről csak vígjátéki hagyományokkal rendelkezik a hazai filmgyártás, addig a háborút követő évtizedek filmterméséből éppen a vígjátéki hagyományok hiányzanak. Az alkotópáros úgy gondolja, Hollywooddal csak a hazai környezetben, hazai sztárokkal készített vígjáték-produkciók vehetik fel a versenyt. Ráadásul ez a műfaj a kor társadalmi változásainak hű tükre is tud lenni - fogalmazott a rendező. Míg előző két filmjük, a Hippolyt és a Meseautó romantikus vígjáték volt, addig az Egy szoknya, egy nadrág burleszk elemekre épülő klasszikus bohózat.
Mind az alkotók, mind a szereplők úgy érzik, jó munkát végeztek, és bíznak a sikerben.
(Kép és szöveg: Falus Tamás)