Antal Nimród és a Kontroll
2005-05-13
- Hogyan lettél filmrendező, milyen fontosabb produkciókban dolgoztál korábban?
- Nagy filmbuzi voltam gyerekkoromban, és idővel rájöttem, hogy semmihez nem értek úgy isten igazán, de a film, mint nézőt, nagyon izgatott. 14 évesen elkezdtem fotózni, az nagyon bejött, és rájöttem, hogy mint operatőr, keverhetném a két dolgot. Operatőrként is vettek fel a főiskolára, Makk Károly és Xantus János osztályába. Elsőéves koromban aztán rájöttem, hogy rendezni szeretnék. Végigcsináltam a rendező szakot, 1995-ben végeztem. Utána egy évig keményen buliztam, lógtam, nem csináltam semmit. Aztán Hutlassa Tamás producer és Pados Gyula operatőr lehetőséget biztosítottak, hogy egy reklámot készítsek. Aztán egy pár hónapra rá már jött az első klip, tehát a kettő valahogy együtt indult be. Aztán megcsináltam a diplomafilmemet is Biztosítás címmel, 1997-98 táján. Az azóta eltelt időben rengeteg reklámfilmet, illetve videoklipet rendeztem, a legtöbbet Sub Bass Monsternek és a Quimby együttesnek, de például Ganxsta Zolee-nak és a Heaven Street Sevennek is. A Kontroll az első nagyjátékfilmem.
- Honnan jött a Kontroll filmterve? Mi ragadott meg a metróban és az ellenőr foglalkozásban?
- Van egy szakma, amit mindenki utál. Az ellenőröket mindenki utálja, és érdekes témának tartottam, milyenek lehetnek ezek az emberek valóban. Az ellenőr, mint foglalkozás, az annyira magyar dolog. Ahogy kinéznek, és ahogy a karszalaggal felszálltak annak idején, és ilyen kis terrorcsapatként működtek... Két szakma volt, amit nem ismertem Amerikában, ami számomra teljesen újdonság volt, amikor Magyarországra jöttem: a vécés néni és az ellenőr. És valljuk be, a kettő közül az ellenőr az izgalmasabb filmtéma... A másik meg a budapesti metró. Ha egy külföldi először lemegy oda, mintha egy Tarkovszkij-filmbe csöppenne: tiszta Solaris. A metró elképesztő helyszín, hihetetlenül néz ki az egész, ahogy van, már a peronok is iszonyú izgalmasak, és belegondoltam, milyen lehet a kulisszák mögött, az alagutak, a csövek... Misztikus az egész, mindenféle pletykák terjednek róla, például hogy van egy Kádár-alagút meg egyebek... Ez utóbbiról egyébként a mai napig nem tudom az igazságot.
- Korábban nem írtam nagyjátékfilm-forgatókönyvet még soha, már ez maga kihívás volt, főleg mert közben ott volt az a skizofrén állapot, hogy azt gondoltam: "á, ezt úgysem tudom leforgatni, úgysem fogják megengedni!" Bennem volt egy félelem, hogy nem fogom tudni létrehozni ezt a filmet. Aztán amikor már forgattunk, az jelentette a kihívást, hogy rendkívül kevés idő állt rendelkezésünkre, egész napi anyagokat kellett felvenni félnapi idők alatt. Maga a filmkészítés volt a kihívás, elkészíteni egy ilyen filmet. Mindennap lemenni stábbal, és minden nap újabb és újabb problémákkal szembesülni, legtöbbször időproblémákkal.
- Mi az, ami bevált és mi az, ami nagyon másképp alakult, mint ahogy elképzelted?
- Azt hiszem, sikerült elérnünk azt a keveréket, amit akartunk - hogy az ember röhög, meglepődik, megijed, mindezt pár percen belül -, úgy, hogy közben azért egységes világon belül tartottuk a filmet. Teljesen másképp semmi nem alakult. A forgatókönyv után mindig elindul egy gyártási folyamat, casting, egy csomó olyan dolog, ami nem megváltoztatja, hanem formálja a dolgot. Elkezd egészségesen formálódni a film, például ahogy egy színész belép a karakterbe, az is formálja a dolgot. Itt is ez zajlott, ez az egészséges folyamat, de kompromisszumra nem kényszerültünk.
- Számodra mi volt a legnehezebb, legrémesebb pillanata a forgatásnak?
- A legrémesebb pillanat Nagy Zsolt balesete, sérülése volt: nekicsapódott egy oszlopnak és felhasadt a füle. Általában nem szeretem az akciójeleneteket forgatni, mert vagy a kaszkadőröket féltem, vagy a színészeket. Semmilyen film nem éri meg, hogy megsérüljön valaki, és mikor ez bekövetkezett, elég megrázó érzés volt, eléggé szarul éreztem magam... Ami a legnehezebb dolgot illeti, az az utolsó nagy futás leforgatása volt az alagútban. Egy dízelmozdony húzta a kamerakocsit, ami mögött futottak a színészek, mögöttük pedig egy másik dízelmozdony zárt be és tolt egy metrószerelvényt. Az egész alagút megtelt a dízelmozdonyok motorjának a gázával, ezáltal nem csak a stáb, de a színészek sem kaptak rendesen levegőt, nem bírtak rendesen futni. Az a szenvedés, ami a filmen ott látható, mind valódi.
- És mi volt a forgatás legviccesebb pillanata?
- Eléggé szoktam szorongni a forgatáson, hogy gond nélkül fejezzük be a napot és legyen jó, így ha valami vicces van, azt általában csak utólag tudom felmérni. A színészek játéka gyakran vicces volt. Például a Badár-Mucsi páros: az a két ember összeengedve már magában is elég vicces, de van egy konkrét imprójuk, ahol egy utast igazoltatnak, ám igazából kettőjük közt folyik a vita... hát az nagyon kemény. De emlékszem, nagyon nevettem Badár és a transzvesztitát játszó Törköly Levente találkozásán is. Amikor az első felvétel eldurrant, az egy impró volt, nem számítottam rá és eléggé tetszett. De mondhatok még ezer másik vicces pillanatot is, szerencsére.
- Van-e saját ellenőrzős történeted?
- Nincs.
- Soha nem állítottak meg az ellenőrök???
- De, de. Bár ez nem is igazán sztori. Soha nem volt nálam igazolvány, és ha megállítottak, akkor az Attila úti albérletem szomszédságában lévő Illúzió Söröző címét adtam meg, egy gyerekkori barátom nevén, ami azért egy gonosz tett...
- A film forgatókönyvét is Te írtad, így felmerül a kérdés vajon a film személyes élményeken alapul-e?
- Nem tudom. Is, is. A film eseményei nem feltétlenül velem történtek meg. Voltak olyan dolgok, amiket az apám élt át, vagy dolgok, amiket láttam, ez nyilván befolyásolt a film megírása közben. Azáltal, hogy láttam ezeket a dolgokat vagy egy ember, akit szeretek átélte őket, nyilván megérintett és én is a részévé váltam.
- Volt-e olyan felvétel, elkészült jelenet, amelyik kiemelten fontos a számodra?
- Van egy pár jelenet, amit igazán szeretek, mert szerintem elég jól sikerült. Például a Gyalogkakukkal való második találkozás. Az elég jó lett.
- A humor és a feszültség folyamatosan keveredik a filmben, így látod a hétköznapi dolgokat is?
- Az élet is ilyen, mert röhögsz és sírsz, folyamatosan változnak az érzelmek és a környezet. Szerintem az az ember, aki nagyon mélyen átéli a fájdalmat, az örülni is nagyon tud. És talán ezeket az extrém dolgokat próbálom egy-két ponton megnyomni. Szeretem ezeket a karaktereket a filmben és az életben is. Igazi emberek, teljes személyiségek.
- A filmben az érzelmek, hangulatok sokszor váratlan irányt vesznek. Törekedtetek erre?
- A forgatókönyv megírásánál is koncepció volt az, hogy változatosak legyenek az események. Hogy egyik pillanatban röhögjenek az emberek, aztán váratlanul ijedjen, döbbenjen meg a néző. Szerintem ilyen az élet is. Már az előgyártásban sokat beszéltünk a stábbal azon, hogy ez egy veszélyes dolog. De mivel mégis van egy uniform atmoszférája a filmnek, a hangulat változatosságával együtt a film hűséges önmagához. Persze félek attól, hogy mindezt jól megcsináltuk-e? De szerintem sikerült. Az, az érdekes, hogy voltak olyanok, akik a tesztvetítésen látták a filmet, és a váratlan hangulatváltások nagyon bejöttek nekik, de voltak olyanok is, akiket ez megzavart. De nekünk ezeknek a hangulatváltásoknak elérése volt a cél.
(Forrás: Budapest Film)
