A hét sztárja

Kevin Spacey

2002-07-31

Kathleen és Thomas Fowler örömmel várták harmadik gyermeküket, aki 1959. július 26-án jött világra. Kevin titkárnő anyja és műszaki szerkesztő apja gyakran kényszerült családostól költözni, és amikor végre letelepedtek Dél-Kaliforniában, komolyan nekiláttak gyermekeik nevelésének. Erre főleg Kevinnek volt szüksége, aki igazi kis bajkeverőnek bizonyult; egyszer valami csekélység miatt dühbe gurult, és felgyújtotta nővére babaházát.
A papa úgy döntött, meg kell fegyelmezni a fiút, és beadta őt a Northridge Katonai Akadémiára. Néhány hónap múlva azonban kitették, mert egyik osztálytársát fejbe vágta egy kerékpárgumival, állítólag csak védekezett a másik ütései ellen…
Ezután a San Fernandó-beli Chatsworth főiskolára került, ahol valahogy megszelídült, érdekelni kezdte a tanulás, és lassan kiemelkedett a többiek közül.

Kikötői hírek
VI. Henrik küldönce

Nagyon érdekelte a színjátszás, végzősként A muzsika hangja Trapp kapitányát alakította, évfolyamtársa, Mare Winningham formálta meg Mariát. A diploma megszerzése után Kevin rövid ideig a Los Angeles-i Valley College növendéke lett, majd egy volt évfolyamtársa, bizonyos Val Kilmer arra bíztatta, hogy jelentkezzen a Julliard drámaiskolába. Két évig járt ide, majd úgy érezte, eleget tud és a New York-i Shakespeare Festival társulatához csatalakozott. Ekkor már Spacey volt a vezetékneve, a szóbeszéd szerint Spencer Tracy nevéből kombinálta össze, ám a valóságban ez anyja lánykori neve. Eleinte statisztált, aztán első szerepe a VI. Henrik küldönce volt 1981-ben. A következő év már több lehetőséget kínált számára, a Broadwayn Ibsen Kísértetek című darabjában lépett fel. Egyre több szerepet kapott, 1986-ban pedig régi bálványával, Jack Lemmonnal szerepelt Eugene O’Neill Hosszú út az éjszakába című drámájában.

Oscar, mama-kísérettel

Közönséges bűnözők
Filmes pályafutása is kis szereppel kezdődött: metrótolvajt alakított a Féltékenység című moziban. Az ifjú Spacey kénytelen volt rájönni, hogy mivel nem kimondottan szépfiú, a rendezők karakterszínésznek könyvelik el, s a nagy stúdiók filmjeiben nem igazán számíthat főszerepre. Vállat vont, és tévézni kezdett. A Wiseguy című sorozat galád Mel Profittjaként közkedvelt lett, bár a sötét, manipulatív figura nem volt igazán rokonszenves, de Kevin némi humort is belecsempészett alakításába, és ő lett az az ember, akit a néző imád utálni.

Szigorúan bizalmas - sajátos eszközökkel

A Glengarry Glen Ross menedzser figurája tovább növelte népszerűségét, a csúcsra a Filmcápák hálójában című filmjével került. Legalábbis ő is vélte, de még előtte volt a Közönséges bűnözők, amelyért Oscar-díjat kapott, s az eseményre a mamája kísérte el…
A Richard nyomában című moziban Al Pacinóval szerepelt, majd úgy döntött, megpróbálkozik a rendezéssel is. Az Albinó aligátor című túsztörténet mérsékelt sikert aratott, bár olyan sztárok szerepeltek benne, mint Gary Sinise, Faye Dunaway és Matt Dillon.

Az éjfél a jó és a rossz kertjében
Spacey ezután inkább hagyta, hogy őt rendezzék, a Szigorúan bizalmasban Jack Vincennes detektívet játszotta, aki saját módszerei szerint nyomoz, Kevin pedig saját színészi eszközeivel formálta meg a figurát, s csak néha hagyta, hogy Curtis Hanson rendező beleszóljon a dolgába… Az Éjfél a jó és a rossz kertjében direktorának, Clint Eastwoodnak már több beleszólást hagyott a dolgába, e filmben Jim Williamset, a gazdag, meleg műgyűjtőt alakította, akit gyilkossággal vádolnak.

A második Oscar az Amerikai szépségért

A depressziós üzletember sikere

1999 októberében, csak négy nappal azután, hogy az amerikai mozikban bemutatták az Amerikai szépséget, Spacey megkapta a csillagát a hollywoodi hírességek sétányán. Az esemény szervezői még nem sejtették, hogy pont ez a filmje lesz a színész életének eddigi legnagyobb sikere, Lester Burnham, a középkorú, depressziós üzletember megformálása a legjobb színésznek járó Oscar-díjat eredményezte.

Golden Globe-díj a Kikötői hírekért
A színész megint a csúcsra került, kijelentette, hogy elege volt a rosszfiúkból, s most már megengedheti magának, hogy rokonszenves figurákat alakítson, de közben azért kacsintott egyet. A Kikötői hírekben Kevin merőben új területen próbálgathatta szárnyait. Egy „kifosztott, gyásztól és kudarcra ítélt szerelemtől sújtott” férfit játszott, akiből lassacskán egy sokkalta élettelibb ember formálódik, a színésznek meg 2001-ben egy Golden Globe jelölés jutott.

K-Pax


A zárkózott sztár

A K-PAX - A belső bolygó című filmben Spacey egy ártalmatlan fickót alakít, aki valahogy rendőrkézre kerül egy utcai rablótámadás utáni zűrzavarban. A Prot nevű illető rendkívül udvariasan tájékoztatja a zsarukat, hogy a fényt túl erősnek találja ezen a planétán - ragyogóbbnak és erősebbnek, mint otthon, a távoli K-PAX bolygón. Tényleg egy földönkívüli lenne vagy csupán pszichiáterre van szüksége?

Kevin Spaceynek viszont nem kell lélekbúvár, és szigorúan őrzi magánéletét, ahogy mondani szokta az őt faggató riportereknek: Minél kevesebbet tudnak rólam, annál könnyebben meggyőzöm a nézőket arról, hogy a fickó, akit a filmvásznon látnak, tényleg az, akit alakít, nem pedig egy színész, aki eljátssza, amit kell, aztán elmegy sörözni a haverokkal… Az azonban mégis kiderült, hogy van egy labradorja, akit Legacynak hívnak, és az is tudható, hogy Mike Myers következő Austin Powers-filmjében önmagát alakítja!

Kevin Spacey ismertebb filmjei:

Féltékenység (Heartburn (1986)
Dolgozó lány (Working Girl, 1988)
Vaklárma (See No Evil, Hear No Evil, 1989)
Drága papa (Dad, 1989)
Henry és June (Henry & June, 1990)
Glengarry Glen Ross (Glengarry Glen Ross, 1992)
Felelősségük teljes tudatában (Consenting Adults, 1992)
Egy híján túsz (Hostile Hostages, 1994)
A végítélet fegyvere (Doomsday Gun, 1994
Filmcápák hálójában (Swimming with Sharks, 1994)
Vasakarat (Iron Will, 1994)
Hetedik (Se7en, 1995)
Közönséges bűnözők (The Usual Suspects, 1995)
Vírus (Virus, 1995)
Richard nyomában (Looking for Richard, 1996)
Albino aligátor (Albino Alligator, 1996)
Ha ölni kell (A Time to Kill, 1996)
Szigorúan bizalmas (L. A. Confidential, 1997)
Éjfél a jó és a rossz kertjében (Midnight in the Garden of Good and Evil, 1997)
Nincs alku (The Negotiator, 1998)
Zűrzavar (Hurlyburly, 1998)
Amerikai szépség (American Beauty, 1999)
Tuti seft (The Big Kahuna, 1999)
Ártatlan bűnözők (Ordinary Decent Criminal, 2000)
A jövő kezdete (Pay It Forward, 2000)
Kikötői hírek (The Shipping News, 2001)
K-Pax - A belső bolygó (K-Pax, 2001)

A rovat további cikkei...

PremierPark - Minden ami film!
Keresés
cím név